Esti órán

   

Az öreg lassan kiméri borát
Halkan pöfögtet – s még oly
Korán s szelíden várja a halált
Mint könnyű eső a zavaros szélben

Nem iszik csak dohányoz mélán
A halál rest kopogtatni – bénán
Zörög kint az esti avar – barna
Subával nincs ki betakarja

Párat böffent az esti órák
Deresek és szépek mint parázson
A meg-meglobbanó papír
Az életre van – a halálra nincs
Gyógyír




                                                               2014. márc. 13.


                                                                 Sánta Zsolt

Ezer

   










Ezer jószág álma az
Istállókba rekedt
Kolompol a vezérhím
Csöndes léptekre biztatja
A komor álmodókat
A bús füvek gyomruk
Martaléka lesz – Meddig
Sír a szó enyhe könyörületért
Amikor acélosak a legelők
Az emberek tekintete
Acélos a Hold az égen
És az Isten becsülete



2014. március 9.


Sánta Zsolt

Régen

   

Pörög a világ, mint gyors masina.
Valami véges zörgésű üvöltő gép.
Csak az Idő és az Élet mostoha,
Nincs kósza a biztosan világló fény.

A madarak olyanok, mint az emberek:
Fészket raknak s örökkön röpködnek.
Az út örök s visszafordíthatatlan,
Míg rohan az idő, mint egy veszett kappan.

Barátom, idejét sem tudom,
Mikor ittunk együtt egy padon.
Mikor szálltunk magas csillagokba
Az eszmeiség fanyar soraiba bújva,

Mikor csavarogtunk valami időtlen
Megbízhatatlanságban, s árván,
Mint az Istenek, mikor gyújtottunk
Erőtlen dohányra, s valami Messiásra

Várván, ha kellett egymásnak szegeztük fejünk.
Meghalt, tudom régen bölcsességünk:
Belehasítva a végtelen sztrádákba.
Igy rohantunk mi is a halálba,
Akaratlan tűzzel

2014. márc. 3.

Sánta Zsolt

A Napba ének

Oly molett fenn a Nap.

A víz tükrében gyönyörködik,

Ahogy leszáll az est, tovaillan

Bársonyruhában, kellemes zajjal.

Az erdők szolgáivá nemesültek.

A vizek szorgosan könnyeit nyelik,

A föld megtanult repedezni érte,

S belesajdulni a messzeségbe.

A lombok érte hajbókolnak,

A kezek, a csodák bársonyt lopnak

Belőle és varrják a selymet,

Emberként ha kell, megszületnek.

A festő ha alakját alkotja,

Megszépül a vászna pokla,

Madarak éneklik vadul:

Tiéd életünk, te Hadúr...!

 2014. február 25.

 Sánta Zsolt

Csak egy arasznyira

A nyáj csörtet, baktat egészen,
Mint filmvásznon a bakák,
Mind benned a rózsák látod,
Öntözetlen így hervadnak el.

Fogy a hadtest, fogy a szürke ég,
Fogynak álmaink és vágyaink.
Bennünk acélos létezéssel
A sors keze, tudod, nem segít...

Megírva a sorsunk rég:
Megírva az átgépelhetetlen.
Talán arasznyit szeretsz még,
S arasznyira te is élsz bennem.

A hajnalhoz most úgy nincs kedvem:
Kedvesem az alkony méla tüze.
Kedves virág, mely olykor az enyém,
S oly nekem, mint az Isten hite...


2014. február 25.

         
Sánta Zsolt

Olyan voltál...

Ezüstösek, kékek lábnyomaid,
Megáradt folyó a lelked.
Megáradt benned a türelem:
Bennem az embert megszeretted.

Megszerettél és altattál,
Ha éjek csillagai ágyunkra szédültek,
Etettél és velem voltál,
Míg rozoga napjaink megszelídültek.

Fáradt most fejem s emlékezem,
Emlékszem ezüstös-kék alakodra,
Olyan voltál, mint egy szalamandra,
Az apró, törékeny, lélegző félelem...



2014. február 19.


Sánta Zsolt

A Szajna-parton

A Szajna vörös és izzad a teste
Vörös haboktól megfűszerezve
Állok és csodálom az izmos testet
Mely bő folyással tenger felé csörtet

Hallom a hajnali szél zúgását
Hallom s fejem biccentve földre mered
Nem látott ezer kavics még ily szemet
Ahogy kémleli a part-ösvény vadságát

Legyint a szél legyintenek a habok
És leginkább bévül legyintek én
Oly távol a part az erdős otthon-birtok
S oly távol a csillámló Nap a víz testén

Távoli a hűvös vörös-kék az égen
Oly távoli minden a szertelen szélben
Távolból biccent felém a vadalmafa
Távolban játszik velem szerelmed ajka