Tavaszi kép

szivárvány színben
hajlik elém tavaszi
festékből  fényár
derengő ragyogás

ébred hajnali bogár
dermedt hátát
kitartóan melegíti
csillanó napsugár

alvó faágat cirógat
kék tollat bontó
gyengéd gyurgyalag
dala magához csalogat

kandikáló erdei napsugár  
szerelmesen simogat
bódít virágszirmokat

Volt fájdalom

 

 

görnyedten gubbasztok 
szomorú sarokban
gyomrom liftje
félhomályban fel-le jár
elmémben zakatol
későre jár  jön-e már
kocsmák zárnak
sötétben botorkál
dülöngél ki merre lát

ágyában két
gyermek alszik
sírás kiabálás
nem töri át álmuk
törékeny falát

részeg matat
nehezen talál
kulcslukat
szája nyílik
szitokra mocsokra
karja lendül
mindegy hova csap
minél nagyobbat….
öröme annál szilajabb
minél nagyobb
fájdalmat ad

nem sírok nem
testem fáj
lelkemben szerelem
rég halott
mikor szabadulhatok
hullámzanak folyton
kínzó gondolatok

 
ma már emlék csupán
fájdalma messze jár

 

Kép: Zulema Guerra alkotása

Gyökér és ág

Mélybe nyúló
vastag gyökér
kapaszkodik életért,
dacol széllel,
viharral, a felhők
könnyét
boldogan issza fel.
Törzse őserő,
koronát tart
az ég felé,
áldott nap sugarával
zöld kezeket
nevel.
Méz illatú virága
csecsemő,
felnő,
gyümölcse, kék,
piros, sárga.
Ága alatt állsz,
csodára várva.
Karod emeled magasba,
sallangtalan szavakkal
kapaszkodva,
ködlő,
távolba tűnő
elmúló arcok
szürke fényű fátyolába.

Képzelt szerelem

 

 

"Őrjít ez a csókos valóság",
érintésed akaszt rám rabigát.
Szerelmemben függök tőled,
érzések áradó folyama, élő
láncolat, gyöngyein boldogság fakad.

Létem képzelem veled,
mindig fogod kezem,
el nem engeded; ha botlanék
megállítanád a gravitációt,
pajzs alattam aggódó tenyered,
felette félve lebegek.

Írhatnék neked, szemérmesen
mesélném szóvirágokkal díszítve,
nem baj, ha nem értenéd meg,
lettél bennem szomorkás emlék,
"S akire én örökre vágyom."

A verset Ady Meg akarlak tartani című versének első, és utolsó sorát változatlanul hagyva írtam egy játékra.